Kevesebb mint egy hónap múlva, augusztus 23-án a Budapest Kongresszusi
Központban lép fel a Jethro Tull. A The Curiosity Tour műsora a zenekar
1967-től napjainkig ívelő, 24 albumot felölelő életművéből válogat, miközben
kiemelt szerepet kap a legutóbbi stúdiólemez, a Curious Ruminant is. Ian
Anderson mellett David Goodier basszusgitáron, John O’Hara billentyűs
hangszereken, Scott Hammond dobokon, Jack Clark pedig gitáron áll színpadra.
A koncert előtt néhány nappal, augusztus 14-én jelenik meg a zenekar 1999-es
J-Tull Dot Com albumának nagyszabású új kiadása, J-Tull Dot Com: Another
Cast Of The Net címmel. Bruce Soord új sztereó, 5.1-es és Dolby Atmos
keverései mellett a kiadvány hat korábban nem hallott stúdiófelvételt és
három, a 2000-es turnén rögzített koncertfelvételt is tartalmaz; az album
most először jelenik meg vinyl formátumban is. A dalok között szerepel a
Spiral is:
A budapesti koncert iránt szokás szerint kiemelkedő az érdeklődés: a
nézőtéren már csak néhány tucat szabad hely maradt. A Jethro Tull 2026.
augusztus 23-án, vasárnap 19 órától játszik a Budapest Kongresszusi
Központban.
a Livesounds bemutatja: 2026. augusztus 23., vasárnap 19 óra
Budapest Kongresszusi Központ
Jethro Tull koncert
Ülőjegyek: 12.990 – 31.990 Ft
Jegyek kaphatók az Eventim hálózatában.
A háború arcát és az első világháború frontjain elesettek sorsát idézi meg a
Kanonenfieber 2027-es Kriegstage turnéja, amelynek már most
közzétették a menetrendjét. A bajorországi blackened death formáció jövő
decemberben Budapestre is elhozza a mennydörgéssel, füsttel és acélos
csikorgásokkal kísért koncertműsorát.
A 2020-ban, Noise által alakított zenekar közleménye szerint a 23 napos
Kriegstage (a háború napjai) turné felidézi majd a Nagy Háború, vagyis az
első világháború frontvonalait és azoknak a sorsát, akik odavesztek a
lövészárkok poklában. Ez nem egy diadalmenet, hiszen a háború csak
kétségbeesést, hamut és füstöt hagy maga után. A Kanonenfieber regimentje
tehát Európa színpadai felé indul, de nem hódítóként, hanem azért, hogy
figyelmeztessen a régmúlt csaták borzalmaira. A budapesti fellépésre jövőre a Barba
Negrában kerül sor, jegyek már kaphatók.
a Concerto Music bemutatja: Kriegstage 2027
2027. december 11., szombat
Budapest, Barba Negra Kanonenfieber koncert
Belépő: early bird jegyek 11.900 Ft (limitált), elővételben 13.900 F,t 2027.
dec. 1-től 15.900 Ft. Balkonjegyek 15.900 Ft (limitált)
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu
oldalon
Telt házas, 2025-ös koncertje után most pénteken ismét a budapesti MOM Kult
színpadán lép fel a svéd gitárzseni, Yngwie Malmsteen. A 40 éves
turnéjáról nemrég élő felvételt kiadó zenész idén július 24-én is best
of anyagokkal, eszelős szólókkal és szabályok nélküli improvizációkkal
készül.
Pörgős évet tudhat maga mögött Yngwie Malmsteen: a
szólókarrierjét 1984 óta építő gitáros már hosszabb ideje pályafutásának 40.
évfordulóját ünneplő, jubileumi turnéval járja a világot. E turné részeként
vették fel a 2025 tavaszán megjelent, Tokyo Live című
koncertlemezt is, amit még ’24. május 11-én rögzítettek Tokióban, a Zepp
DiverCity helyszínen. A kiadvány egy közel 100 perces, mintegy 30 dalt
felvonultató életmű-összegzés, amelyben a korai klasszikusok (Rising
Force, Far Beyond the Sun, Black Star), újabb
szerzemények (Parabellum-korszak) egyaránt szerepelnek, ahogy
klasszikus zenei átiratok is. A lemez összefoglalja Malmsteen teljes
pályáját, és egy intenzív, a virtuozitásra építő lenyomatát adja mindannak,
amiről a svéd shred-mester híres. A friss kiadványról a Rising Force
felvétele itt nézhető meg:
Hősünk egy nemrég adott nyilatkozatában ismét hangsúlyozta, hogy 1984 óta
következetesen szólóelőadóként határozza meg magát, és teljes életművét
ebben a keretben értelmezi. Ezt egy olyan, határozott hangvételű
közleményben fejtette ki, amelyben egyértelműen elhatárolódott azoktól az
énekesektől, akik korábban közreműködtek a lemezein: álláspontja szerint
ezek a közreműködések nem jelentenek szerzői vagy tulajdonosi jogot, és nem
alapoznak meg önálló „örökséget”. Kritikája kifejezetten azokra irányult,
akik később az ő nevére, dalaira és albumaira hivatkozva próbálnak
koncerteket szervezni vagy saját karriert építeni, miközben az alkotói munka
érdemi része Malmsteen kezében volt.
Július 24-én ismét minden reflektorfény Yngwie-re vetül majd a MOMKultban: a
koncertre néhány jegy még elérhető elővételben és a helyszínen.
Hősünk előtt az amerikai RIvetSkull is játszik: ők a klasszikus heavy metal hagyományait modern megszólalással és mély, az emberi küzdelmeket feldolgozó dalszövegekkel ötvözik, így egyszerre tisztelegnek a műfaj gyökerei előtt és képviselnek friss, karakteres hangzást: https://www.youtube.com/watch?v=t06CwDE7v7M