2025. július 29.

Flotsam And Jetsam: nyári thrash buli holland és magyar vendégekkel

Augusztus 16-án zakatol be Budapestre a Flotsam and Jetsam: a legendás amerikai thrash alakulat tizenötödik, I Am The Weapon című nagylemezét hozza, és egy szuper old-school heavy metal zenekart, a holland Lord Volture-t. Az Analog Music Hallban a hazai death/thrash metal alapcsapat, a Monastery nyitja majd az estét.

Egyre gyorsuló és változó világunkban a Flotsam and Jetsam inkább a legújabb innovációk viharos vizeit megtörő sziklának bizonyul. Az Arizonából indult thrash metal brigád immár közel negyven éve működik, és Eric "A.K." Knutson zenekara albumok és turnék sorát tudja maga mögött. Az 1986-os Doomsday for the Deceiver óta nem tört meg a lendületük és erejük, tavaly pedig már 15. nagylemezüket adták ki, I Am The Weapon címmel. A lemez a teljes zenekar közös munkájaként jött létre, a borítót pedig ismét Andy Pilkington készítette. „Sok időt szántunk rá, és olyan lemezt raktunk össze, amellyel a zenekar minden tagja elégedett. – mondta el Eric. – Rengeteg dalt és ötletet dolgoztunk át, mire kiválasztottuk a végleges anyagot erre a kiadványra.” A lemezhez kapcsolódóan négy kislemez is megjelent, köztük a klippes Primal és a New Kind Of Hero:


A budapesti koncerten a közönség e vadonatúj dalokra, és régi klasszikusokra egyaránt számíthat. A turné vendégeként érkezik egy nagyszerű holland heavy/power metal zenekar, a Lord Volture, amely az 1980-as évek klasszikus metal hagyományait viszi tovább, nagyívű dallamokkal és lendületes riffekkel. A srácok már tavaly, a Summer of Steel turnén nyitottak egy koncertet a Flotsam előtt, és most az egész turnén velük tartanak. Legutóbbi lemezük címadó dala a Line ’Em Up:


A koncert hazai nyitózenekara a Monastery lesz, akik Chase the Heretics címmel nemrég új dalt és videót hoztak ki:


Ez már a harmadik single az október közepén megjelenő új albumról, a Revenge is Mine-ról, ami a spanyol Art Gates Records gondozásában jelenik meg, Christian Donaldson (Cryptopsy gitáros, producer) hangmérnöki közreműködésével. A három csapat Budapesten augusztus 16-án lép fel az Analog Music Hallban.

A Livesounds bemutatja: I Am The Weapon Summer Tour 2025
2025. augusztus 16. szombat 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Flotsam and Jetsam, Lord Volture, Monastery koncertek
Belépő: július 31-ig 9.900 Ft, utána 10.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://www.flotstildeath.com/
http://lordvolture.com/
https://artgatesrecords.com/linktree/monastery

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/666355659201851

2025. július 15.

Lorna Shore: jövőre arénaturnén, a Whitechapellel jönnek Budapestre!

Sikeres európai fesztiválkörúton van túl a Lorna Shore zenekar: miután az amerikai srácok lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő. Egyre nagyobb helyszíneken térnek vissza a kontinens és az Egyesült Királyság városaiba, ami köszönhető az illusztris kíséretnek is: ezúttal a Whitechapel, a Shadow of Intent és a Humanity’s Last Breath tart velük. Budapesten 2026. január 29-én játszanak, a Papp László Budapest Sportarénában.

A Lorna Shore töretlen lendülettel halad előre idén is: szeptemberben a Century Mediánál jelenik meg új albumuk, az I Feel The Everblack Festering Within Me , ami terveik szerint egy újabb mérföldkő lesz a modern extrém metal határainak tágításában. Legutóbbi fellépéseiken már tízezres tömegeket mozgattak meg, így joggal hívhatjuk őket a műfaj egyik legfontosabb és legambiciózusabb zenekarának. Ezt a menetelést fokozhatja tovább a jövő évre bejelentett turné.

A 2009-ben indult Lorna Shore minden tekintetben egy 21. századi zenekar: virális Spotify sikerek, több százmillió stream, sikeres turnék és egyre bővülő, elkötelezett rajongótábor jellemzi őket. A New Jersey-ből indult csapat minden egyes új megjelenéssel újradefiniálta az extrém metal műfaj határait, és a 2022-es Pain Remains-t követő, most ősszel érkező nagylemezzel is ez a tervük. Az I Feel The Everblack Festering Within Me-ről az Unbreakable klipje már elérhető:  


A velük tartó, 2006-ban Knoxville-ben alakult Whitechapel zenekar magja 2007 óta változatlan, kivéve a dobos Brandon Zackey-t, aki 2022-ben csatlakozott. A Hymns In Dissonance című legújabb albumuk 2024 tavaszán jelent meg a Metal Blade Records gondozásában, és rögtön a Billboard több toplistájára is felkerült. A srácok zenéje a deathcore műfaj sötétebb, brutálisabb ágát képviseli, amelyben a technikás riffek, súlyos breakdownok és intenzív hörgések dominálnak: 


A szintén turné-résztvevő Shadow of Intent-et 2014-ben indította Ben Duerr és Chris Wiseman Connecticut-ban, az Egyesült Államokban. Négy saját kiadású albummal voltak képesek a modern metal egyik innovatív képviselőjévé válni: zenéjük a deathcore-t, black metalt és szimfonikus, progresszív elemeket ötvözi. Júniusban jelent meg ötödik albumuk, az Imperium Delirium, a Blood Blast Distribution gondozásában, rajta a Mechanical Chaos-szal: 


Az estét a svéd Humanity’s Last Breath nyitja, melyet Buster Odelholm (Vildhjarta, Thrown) és Filip Danielsson alakított. A zenekar a deathcore, a djent, a doom metal és a blackened death metal elemeit ötvözi, és különösen a poliritmikus megoldásaik miatt gyakran hasonlítják őket a Meshuggah-hoz is:  


A budapesti koncertre 2026. január 29-én kerül sor, méghozzá a Papp László Budapest Sportarénában. A jegyek értékesítése a nagyközönségnek július 18-án, 11 órakor indul.

a Concerto Music bemutatja:
2026. január 29., csütörtök
Budapest Sportaréna
Lorna Shore, Whitechapel, Shadow of Intent, Humanity’s Last Breath koncertek
Belépő: kiemelt állójegyek 28.900 Ft, állójegyek 24.900 Ft, ülőjegyek 17.900-28.900 Ft 
A jegyek értékesítése július 18-án 11 órakor indul.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://lornashoreband.com/
https://whitechapelband.com/
https://whitechapelband.com/
https://whitechapelband.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.instagram.com/concerto_concerts/

2025. július 11.

TÁBOR Fesztivál: a bérletek kétharmada már elfogyott!

Hogyan kerül kismotorverseny egy rockfesztiválra, a punkok a Balatonba, és a finn metalszörnyek meg az augusztusi kánikulába? Az ország legnagyobb, tizenhetedszer megrendezett rockházibuliján, a TÁBOR Fesztiválon ez mind megtörténik – augusztus 27–30. között Alsóörsön. A másfél hónap múlva induló, négynapos dzsemborira pár napig még akciós áron kapható a bérlet.

Nem véletlen, hogy a TÁBOR Fesztiválnak népes, bérlettel érkező törzsközönsége van, hiszen ez a legjobb hangulatú, a mai napig a közösségre és a rock and roll zenére építő fesztivál, évtizedes hagyományokkal. Elődjét, vagyis a Zorall Sörolimpiákat is beszámítva immár 17. alkalommal rendezik meg, és a fesztiválozók közül sokan a kezdetek óta, évről évre itt zárják a nyarat, nem ritkán az egész családdal, barátokkal, összejárós, együtt bulizós haveri társaságokkal.

A megyeri kezdetek, és néhány köztes állomás után a Balaton partjára, Alsóörsre költözött a TÁBOR. A helyszínként szolgáló Pelso Kemping immár két évtizede ismert a hazai motoros (és persze nyilván rocker) közösség előtt, hiszen ez volt az egyik nagy Harley-s találkozó, az Open Road Feszt helyszíne is. A közvetlen, baráti hangulatot és a sok évre visszanyúló gyökereket is bemutatja a tavaly készült riportfilm, amiben a zenészek mellett a fesztivál leghűségesebb látogatói is megszólalnak: 


A filmben is említett történeti részleteket a helyükre pakolva nyernek plusz jelentést az olyan családi programok, mint a Zorallka (kis)motor verseny az alsóörsi flaszteren, vagy éppen a homokvárépítés és az aszfaltrajzverseny, amelyek a családdal érkező fesztiválozók számára dobják fel a délelőttöt. A nagyobbaknak pedig ott van a vízparti röpi- és foci bajnokság, meg persze a matracos fröccsözés, a vízibiciklis mókák és egyéb pancsolós mutatványok.

A vízparti sörözős programokból aztán pár lépést a színpadok felé téve lehet átkapcsolni koncertüzemmódba, hiszen késő délutántól már a zenekaroké a főszerep. A négynapos házibuli idei kínálatában is megtalálhatók a legnépszerűbb hazai rock-, metal- és a punkzenekarok, köztük a Tankcsapda , az Ossian, az Edda, a Pokolgép , a Lord, a Road, a Depresszió , a Leander Kills és a Zorall koncertjei. Színpadra áll továbbá a svéd Clawfinger és a Dynazty , valamint a finn szörnymetál zenekar, a Lordi is.

A másfél hónap múlva kezdődő fesztiválra érdemes már most beszerezni a bérletet – egyrészt azért, hogy ne maradjunk le, hiszen az összes napra érvényes belépők több mint 60%-a már elfogyott, másrészt július 15-e éjfélig még kedvezményes áron szerezhető be a bérlet. Ehhez érdemes kempingbérletet is vásárolni, de hétvégi és napijegyek közül is válogathatunk.

TÁBOR Fesztivál 2025
2025. augusztus 27-30.
Alsóörs
Belépő:
Napijegyek augusztus 4-ig 12.499, augusztus 26-ig 13.499 Ft, a helyszínen 14.999 Ft
Hétvégi jegy (péntek-szombat este): augusztus 18-ig 23.999, utána 26.499 Ft
Bérletek július 15-ig 35.999 Ft, augusztus 18-ig 38.999 Ft, utána 41.999 Ft
Kempingjegy bérlet mellé: 11.999 Ft
Parkolójegy bérlet mellé: 11.999 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu/taborfesztival-2025 oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://www.taborfesztival.hu/
https://www.facebook.com/taborfesztival
https://www.facebook.com/events/1182490606343610

2025. július 4.

Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait

Budapesten ad koncertet augusztus 5-én a svéd gitárzseni, Yngwie Malmsteen: 40 éves jubileumi európai turnéja keretében a MOMKult színpadán lép majd fel. A programban a korai sikerek, így a Rising Force, a Trilogy és az Odyssey mellett a közelmúlt legjobb lemezei, azaz a Spellbound, a World on Fire és a Parabellum dalai is előkerülnek majd.

Yngwie J. Malmsteen olyan családba született, amelyben klasszikus zenészek és operaénekesek is voltak. Ötödik születésnapjára kapta első gitárját, és hét évesen kezdett el komolyabban játszani. Kezdetben a blues inspirálta, ám hamar elbűvölte a hegedűművészek – például Nicolo Paganini és Antonio Vivaldi – hangzása és elképesztő technikája.

A klasszikus hegedűs virtuozitás mellett J.S. Bach és más barokk zeneszerzők megközelítését is beépítette saját zeneszerzői és hangszerelési stílusába. Ennek eredményeként született meg az, amit ma neoklasszikus hard rockként ismerünk.

Tizenévesen érkezett Amerikába, ahol több lemezfelvételt követően, 1984-ben jelentette meg Rising Force című szólólemezét; azt az albumot, amely gyakorlatilag forradalmasította a rockgitározást. Ez a lemez mérföldkövet jelentett a neoklasszikus rock és metal műfajában, ötvözve a klasszikus zeneszerzést a szédítő tempóval és a hard rock hangszereléssel. Az olyan számok, mint a Black Star és a Far Beyond the Sun évtizedek óta állandó elemei koncertjeinek. 

 

Az idei turné részben ezt az úttörő albumot ünnepli, de Yngwie a Parabellumig bezárólag több mint harminc lemez számaiból válogat majd, felölelve a négy évtizedet. „Minden este, amikor színpadra lépek, 40 éve írt dalokat játszom, de minden alkalommal megpróbálom máshogy előadni őket” – mondta Malmsteen a Classic Rock magazinnak pár éve. „Nem vagyok zenegép. És ettől lesz ez igazán izgalmas. Minden alkalommal, amikor kezemben a gitár, egy új érzés fog el, és ez boldoggá tesz.”

Az idei turné kapcsán Malmsteen elmondta: „Nagyon izgatott vagyok, hogy ismét turnézhatunk, és megemlékezhetünk a szólókarrierem indulásáról Ez egy hihetetlen utazás volt, és még mindig úgy érzem, mintha csak most kezdődne. Nem juthattam volna el idáig a rajongók nélkül, akiknek köszönöm az évek során nyújtott támogatást. Alig várom, hogy együtt hozzunk létre új csodákat! More is more!”

A különleges koncertre Budapesten augusztus 5-én kerül sor, ahol exkluzív helyszínen, a MOMKult színpadán lép fel Malmsteen. A koncertre álló- és ülőjegyek korlátozott számban kaphatók.

a Livesounds bemutatja: The 40th Anniversary Tour - From Rising Force to Parabellum
2025. augusztus 5., kedd 19 óra
Budapest, MOMKult
Yngwie J. Malmsteen koncert. Vendég: Spirit War, Andry
Belépő: ülőjegyek 21.900 Ft, állójegyek 16.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon és az Eventim hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://www.yngwiemalmsteen.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/699275032929282