2025. április 22.

Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas

Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation. Az este kultikusságát tovább fokozza, hogy az 1989 óta működő death-doom alapcsapat, az Incantation is fellép majd a Barba Negrában, de a nyitózenekar, a Skeletal Remains is több mint egy évtizede működik már.

A több mint 25 éve, San Diegóból indult Cattle Decapitation zenéjével a civilizáció hanyatlását, az ökológiai összeomlást és az emberiség önpusztító természetét ábrázolja könyörtelen őszinteséggel. Legutóbbi albumuk, a 2023-as Terrasite a zenekar eddigi pályájának egyik legsikeresebb kiadványa, amely nemcsak a közönséget, de a szaksajtót is meggyőzte. A Photic Doom felvétele itt látható: 



Travis Ryanék nagyon pörgetik az élő fellépéseket: valamivel több mint 1 éve már jártak Budapesten, idén pedig az év elején, végén, és a nyáron is úton lesznek. A magyar fővárosba júniusban térnek majd vissza, hogy a fesztiválos koncertek mellett egy teljes hosszúságú, headliner műsorral örvendeztessék meg a hazai közönséget.

Az este kultikusságát tovább fokozza, hogy színpadra lép az Incantation is. Az amerikai zenekar 1989 óta működik, és a death metal műfaj egyik korai képviselőjeként tartják számon. A New York-i színtérből kinőtt formáció kompromisszummentes, sötét és kíméletlen hangzásáról ismert, amit általában a doom metalhoz közel álló, lassú- és középtempós zenével ad elő. Több mint tíz stúdióalbumuk, számtalan EP-jük és demófelvételük jelent meg, és rengeteg turnén, klubkoncerten és fesztiválon bizonyítottak. Legutóbbi lemezük a 2023-as Unholy Deification. A Concordat klipjét itt nézhetjük meg: 


Az estét az 2011-ben alakult Skeletal Remains nyitja majd, akik Kaliforniából indultak, és mára a műfaj új generációjának egyik leginkább megbecsült képviselői lettek. Legújabb nagylemezük, a tavalyi Fragments of the Ageless új szintre emeli a zenekar technikás és brutális death metal hangzását. Nézzük meg a Relentless Appetite klipjét itt: 


A Concerto Music bemutatja:
2025. június 9., hétfő 18 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains
Belépő: 9.500 Ft, június 1-től 10.500 Ft. Gojira '25 jegytulajdonosoknak május 31-ig 8.500 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://cattledecapitation.com/
https://www.incantation.com/
https://www.skeletal-remains.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1176631064121330/

2025. április 17.

Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat

Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives. A koncert apropóját az áprilisban érkezett új EP, a How Much A Heart Can Take Before It Breaks megjelenése adja. A Dürer Kertben az olasz Lost Zone is fellép majd előttük.

A Halflives egy olasz gyökerű, de Franciaországban működő pop-rock zenekar, amelynek középpontjában Linda Battilani áll énekesnőként, dalszerzőként és producerként. Zenéjük a modern alternatív rock, pop-punk és elektronikus elemek egyedi ötvözete, amely a fiatal közönség körében is népszerű. A zenekar erőteljes vokáljaival, személyes hangvételű szövegeivel és energikus színpadi jelenlétével vált ismertté nemzetközi szinten is. Budapesten is többször jártak, utoljára a Palaye Royale előtt.

A zenekar új EP-je április 11-én jelent meg a Still Standing kiadó gondozásában. Az ötszámos, How Much A Heart Can Take Before It Breaks című anyag az előző, Inferno című 2023-as kiadvány folytatása, de zeneileg és tematikailag egyaránt mélyebb és társadalmilag kritikusabb hangvételt képvisel. A Linda Battilani által írt dalok olyan témákat dolgoznak fel, mint a közösségi média hatásai, a kapitalizmus következményei vagy a marginalizált közösségek helyzete.

A kiadványon szereplő, kislemezként is megjelent No Way Out című dalról Linda így mesélt: „A dal az elvárások, a társadalom és a tökéletességet követelő világ súlya által keltett bezártság érzéséről szól. A fullasztó nyomást testesíti meg, azt az érzést, amikor bármennyire is próbál az ember kitörni, mégis egy olyan rendszerben reked, ami nem tükrözi azt, aki ő valójában.” A dal klipje itt látható: 


Linda és zenekara Budapesten legközelebb május 4-én lép fel, a Dürer Kert színpadán. Előttük egy észak-olasz, kis alpesi régióból érkező csapat, a Lost Zone szerepel majd. Zenéjükben ötvözik a rock, core és pop elemeket, így stílusuk nehezen besorolható, de annál egyedibb. Hangzásviláguk olyan előadókat idéz meg, mint a Linkin Park vagy a 30 Seconds To Mars, de saját megközelítésükkel önálló zenei világot hoztak létre. A trió minden dalát, így a 2024-es Ordinary Misery albumot is saját maga írta és rögzítette, élőben pedig gitárossal kiegészülve lépnek fel: 


a Concerto Music bemutatja: The Golden Era Tour 2025
2025. május 4., vasárnap 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Halflives, Lost Zone koncertek
Belépő: elővételben 7900 Ft, a koncert napján 8900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://www.wehavehalflives.com/
https://www.lostzoneofficial.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1601291083824729

2025. április 10.

Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar

2022 óta ismét turnézik a Colosseum. Három egykori tag, Chris Farlowe, Clem Clempson és Mark Clarke Malcolm Mortimore dobos, Nick Steed billentyűs és Kim Nishikawara szaxofonos társaságában adják elő a Colosseum klasszikusokat, mint például a Lost Angeles és a Valentyne Suite, de megismerhetjük a 2022-es Restoration és az idei, XI című stúdióalbum dalait. Budapesten május 1-én hallhatjuk őket a MOMKult színpadán.

A Colosseum zenekar neve beszédesnek bizonyult: az 1968-ban alapított együttes ma nagyjából olyan szerepet tölt be, mintha a rockzene történetének óriási dinoszauruszai lennének. E virtuóz szólisták társulása egyszerre tud innovatív, és mégis egységes, összehangolt hangzással megszólalni. Az 1971-es, Colosseum Live című duplalemezt pedig mind a mai napig nyugodtan lehet a rocktörténelem egyik ékkövének tekinteni.

A zenekart 1968-ban alapította Jon Hiseman dobos és Dick Heckstall-Smith szaxofonos, valamint Dave Greenslade orgonista, Tony Reeves basszusgitáros és James Litherland gitáros/énekes. A zenekar tényleges vezetője Hiseman volt, akinek zenei háttere meghatározta a Colosseum stílusbeli sokszínűségét: jazzből érkezett, de blues- és rocktapasztalattal is bírt, és összetett zenei ötleteket akart megvalósítani kiváló zenészekből álló csapattal. Ez sikerült is: a kritikusok lelkesedtek a bemutatkozó lemezért, különösen a kifinomult fúvósszekciók és a virtuóz, mégis elementáris ritmusszekció együttes játékát emelték ki. A második albumot (Valentyne Suite, 1969) a közönség is nagyon jól fogadta, a Colosseum pedig gyorsan kivívta magának az elismert, innovatív élőzenekar hírnevét.

1970-ben csatlakozott Dave 'Clem' Clempson gitáros, Mark Clarke basszusgitáros és Chris Farlowe énekes. Ebben a felállásban, Barbara Thompson (Hiseman élettársa és kiváló jazzszaxofonos) erősítésével rögzítették a harmadik nagylemezüket, a Daughter of Time-ot 1970-ben – ez lett az utolsó stúdióalbumuk. A zenekar feloszlásával szinte egyidőben azonban megjelent egy dupla koncertalbum, amelyet a rocktörténelem ékköveként emlegetnek: Colosseum Live. A felvételek két 1971 márciusi koncerten készültek (Brighton és Manchester), és a lemez klasszikus státuszt szerzett, mivel ritka hitelességgel dokumentálja a szólisták közötti inspirált együttműködést és játékörömöt.

Az 1975-ös Colosseum II epizód (olyan „epizódszereplőkkel”, mint Gary Moore) után 1994-ben állt újra össze a klasszikus Colosseum Live (1971) felállás, és azóta is sikerrel turnéztak Európában, felléptek fesztiválokon, valamint új kiadványokat jelentettek meg: The Reunion Concerts (1994), Bread And Circusses (1997), Tomorrow’s Blues (2003), LIVE '05 (2007) és TIME On Our Side (2014). Dick Heckstall-Smith halála (2004. december) után Barbara Thompson vette át a szaxofonszólamokat egészen a búcsúkoncertig, amelyre 2015. február 28-án került sor a híres Shepherd’s Bush Empire-ben.

A rajongók továbbra is szeretik a Colosseum lenyűgöző munkásságát, és tudják, hogy még mindig vannak olyan tagok, akik újra mozgásba hozhatják ezt a legendás gépezetet. 2021-ben ismét koncertezni kezdett a zenekar. A Farlowe–Clempson–Clarke frontvonal érintetlen maradt, három új tag csatlakozott. A 2018-ban elhunyt Hiseman helyére Malcolm Mortimer (Gentle Giant, Arthur Brown, Frankie Miller) lépett, akikről Clempson így mesélt: „Az új dobosunk ugyanolyan kockázatokat vállal, mint Hiseman! Nem másolja Hisemant, hanem azt játssza, amire a dalnak szüksége van.” A szaxofonposzt szintén kulcsfontosságú. Clem: „Több jelölt is volt. Egy este egy kis bárban ültünk Észak-Németországban, amikor láttunk egy Chris Farlowe-videót Kim szólójával. Lenyűgözött bennünket – tökéletes játékos a Colosseum számára.” Kim Nishikawara olyan R&B-legendákkal is turnézott, mint Cliff Bennett és Alan Price. És ki az új Greenslade? „Amikor billentyűst kerestünk, Kim ajánlotta Nick Steedet , aki Európa-szerte koncertezett Dennis Chambersszel, Gary Husbanddel, Jeff Berlinnel, Steve Hackettel, David Sanciouval, Ginger Bakerrel, Van Morrisonnal és a Shakatakkal. Nick felvételeket küldött, és ezek igazán lenyűgözőek voltak.”

Mortimer, Nishikawara és Steed erőteljesen támogatják a Farlowe–Clempson–Clarke hármast. Farlowe – több mint 80 évesen – mit sem vesztett énekhangjából, örömmel és meggyőződéssel adja elő a klasszikus Colosseum-dalokat. Clem Clempson – a zenekar vezetője a színpadon – irányítja a dinamikát, vezeti a drámai csúcspontokat, ünnepli a szólórészeket minden tudásával és érzésével, mindezt humorral fűszerezve, például az epikus Lost Angeles során. Mark Clarke basszusalapjai révén biztos támasz, sokszor másodlagos dallamot is bevezet, és fontos háttér- vagy alkalmi főénekes is. Ez tehát nem egy „kihalásra ítélt faj” projektje, hanem egy élő, energikus zenekar: 


A Colosseum budapesti koncertjére május 1-én kerül sor a MOMKultban. Ülőhelyek korlátozott számban még elérhetők!

a Livesounds bemutatja: Out Into The Fields Tour 2025
2025. május 1., csütörtök 19 óra
Budapest, MoM Kulturális Központ
Colosseum koncert
Belépő: 12.900-19.000 Ft
Jegyek kaphatók az Eventim hálózatában és a www.eventim.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://www.colosseumband.net/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1618250495790308

2025. április 2.

TÁBOR Fesztivál: a Clawfinger, a Lordi és a Dynazty is fellép a Balaton partján

Augusztus végén rendezik meg idén is az ország legnagyobb, 4 napos házibuliját, a TÁBOR Fesztivált. Alsóörsön a Balaton partján a legnépszerűbb hazai rock, metal és a punk zenekarok lépnek fel, a nemzetközi fellépők között pedig ott lesz a Clawfinger, a Lordi és a Dynazty is.

Strand, sör, napsütés, kemény riffek és hamisítatlan fesztiválélet vár mindenkit Alsóörsön augusztus 27-30. között, amikor 17. alkalommal szervezik meg a TÁBOR Fesztivált. A Balaton partján idén is az összes haver társaságában bulizhatunk a legnagyobb magyar rockzenekarok, így a Tankcsapda, az Ossian, az Edda, a Pokolgép, a Lord, a Road, a Depresszió, a Leander Kills és a Zorall koncertjein.

A négy nap alatt persze még több tucat csapat lép fel, köztük nemzetközi headlinerek is. Utóbbiak egyike a svéd Dynazty: a dallamos hard rock banda Game Of Faces című új nagylemezét hozza majd, rajta a sodró lendületű címadó dallal: 


Az idei év másik nemzetközi nagyágyúja a Clawfinger lesz: a svéd rap-metal úttörői 1989 óta vannak jelen a színtéren, és ez alatt a bő 30 év alatt nagyon jól megtanulták, hogy hogyan kell őrült jó fesztiválos bulit csapni:


A srácok tarsolyában tucatszám találhatók zúzós slágerek, de a hírek szerint épp új dalokon is dolgoznak, ami a 2007-es Life Will Kill You óta az első új nagylemez alapanyaga lehet majd.

A szintén fellépő Lordi ezzel szemben futószalagon szállítja a jobbnál jobb lemezeket: a finn szörnymetál-zenekar tizenkilencedik, Limited Deadation című albuma pár hete jelent meg. A ’80-as évek kultikus játékszereit megidéző lemez egyik klipes dala a Hellizabeth


Az idei TÁBOR Fesztivál teljes programja csak a következő hetekben derül majd ki, de a visszajáró törzsközönség már elkapkodta a „Fanatik” kedvezményes és az early bird jegyeket is – normál elővételes bérlet, hétvégi jegy, valamint limitált számú kempingbérlet és parkolójegy még elérhető.

TÁBOR Fesztivál 2025
2025. augusztus 27-30.
Alsóörs

Kapcsolódó weboldalak:
https://www.taborfesztival.hu/
https://www.facebook.com/taborfesztival
https://www.facebook.com/events/1182490606343610