Ezen a héten indul a rockerek és motorosok nyárzáró, négynapos házibulija, a TÁBOR Fesztivál. Alsóörsön már napok óta zajlik az építkezés, hogy az augusztus 27-ei kapunyitásra a színpadok, az italos és étkező pultok és a kiszolgáló létesítmények is készen várják a fesztiválozókat a Balaton partján.
A TÁBOR Fesztivál persze nem csak a koncertekről szól: Alsóörsön igazi nyaralás vár ránk a legjobb haverokkal, motoros cimbikkel együtt, és a barátságos környezetnek meg a szuper nappali programoknak köszönhetően az egész családot magunkkal hozhatjuk, hogy emlékezetesen zárjuk a nyarat. Ezt az előrejelzések alapján az időjárás is segíteni fogja, hiszen extrém hőség nem, csak kellemes nyári idő várható, frissítő reggelekkel, komolyabb csapadék nélkül.
A szerdai, 27-ei nyitónap programjain a környékbeli települések, vagyis Alsóörs, Felsőörs, Balatonfüred, Lovas, Paloznak, Csopak és Balatonalmádi lakói lakcímkártya felmutatásával díjmentesen vehetnek részt. Persze ha szeretnénk igazán kipróbálni a TÁBOR élményt, akkor négynapos bérletet érdemes vennünk, ami a napijegyekkel együtt elővételben olcsóbban érhető el.A fesztiválozók közül sokan laknak majd a területhez tartozó kemping, illetve a környék szálláshelyein. Utóbbiaktól a kijutást a fesztivál hivatalos taxiszolgáltatója támogatja, 7-8 fős kisbuszok segítségével. A kempingbérletet váltók pedig közvetlen a fesztiválterület mellett sátorozhatnak, és persze minden reggel a Balatonban csobbanva nyithatják a napot.
A jó közérzetet nem csak a válogatott koncertek erősítik majd, hanem az is, hogy itt a pultnál sem próbálnak majd lehúzni minket: a TÁBOR területén található Gasztroudvarban többféle konyha fogásai közül válogathatunk, és a Nagykonyhában minden nap fix áron, 600 forintért lehet reggelit és 2800 forintért ebédet beszerezni. Az esti hangolódást pedig a Sörsegély is támogatja: minden nap 15:45-ig ugyanis csak 899 forint a csapolt Dreher.
A nappali programok között a vízi csapatjátékok és a focikupa mellett gyalogos és bringatúrák, motoros tekergések találhatók, de lesz minden nap Lélekébresztő Istentisztelet, valamint kézműves foglalkozások és gyerekprogramok is, az aszfaltrajz versenytől a homokvár-építésen át a nyuszimotor-futamig. A Nagy Sátorban TÁBOR mozi és kvízdélután vár, de a beerpong verseny és a vízibomba dobálás sem marad ki.
Persze a többség aztán a koncertekkel zárja (vagy éppen indítja) majd az estét: sokan készülnek a Clawfinger szombati fellépésére, ami egyben a Tankcsapda, a Pokolgép és a Road koncert napja is lesz. Mind a négy napon emlékezetes zenei kínálat vár minket: szerdán Deák Bill, a Mobilmánia, az AWS és a Kalapács lesz a headliner, csütörtökön az Edda, a Dynazty, a Leander Kills és a Zorall játszik, pénteken pedig színpadra áll az Ossian, a Lord, a Depresszió és a Lordi is. A teljes programtáblát a fesztivál weboldalán találjuk meg.
A TÁBOR Fesztiválra bérletek, hétvégi jegyek, napijegyek és parkolójegyek is kaphatók elővételben, illetve a helyszínen is elérhetők lesznek. Találkozunk Alsóörsön!
TÁBOR Fesztivál 2025
2025. augusztus 27-30.
Alsóörs
Belépő:
Napijegyek 13.499 Ft, az adott napon 14.999 Ft
Hétvégi jegy (péntek-szombat este): 26.499 Ft
Bérletek 41.999 Ft
Kempingjegy bérlet mellé: 11.999 Ft
Parkolójegy bérlet mellé: 11.999 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu/taborfesztival-2025 oldalon.
Kapcsolódó weboldalak:
https://www.taborfesztival.hu/
https://www.facebook.com/taborfesztival
https://www.facebook.com/events/1182490606343610