2025. november 19.

A coldrain először Magyarországon – erős japán–francia trió a Barba Negrában

A japán underground és könnyűzene számos képviselője járt már Európában, és ez alól nem kivétel a 2007-ben indult rock / post-hardcore csapat, a Coldrain sem. Magyarországra viszont most először érkeznek: december 6-án játszanak a Barba Negrában, a szintén japán Noisemaker és a francia Revnoir fellépése után.

A japán coldrain (nevüket csupa kisbetűvel írják) 2007-ben alakult Nagojában. Az öttagú csapat indulása óta változatlan felállásban adott ki eddig hét stúdióalbumot, mindegyiket angol nyelven. Dalaikban a dallamos ének és a karcos „scream”-ek váltakoznak sodró rock és post-hardcore hangzásokra ültetve.

Többek között a Bullet For My Valentine és a Papa Roach oldalán turnézva szereztek maguknak ismertséget a világon, amit tovább erősít, hogy az új nagylemez és a tavaszi Incomplete című dal már a Century Media Records gondozásában készült. Azóta pedig megérkezett a Chasing Shadows is.

Az énekes Masato az alábbiakat mesélte az új dalról: „Azok az emberek inspirálták a nótát, akik megkérdőjelezik a rájuk szorított szabályokat és értékrendet, és megpróbálják maguk megtalálni az igazságot. Azt akartam kifejezni, hogy szerintem mennyire fontos igazán felfedezni és megérteni egymást, ahelyett, hogy könnyedén belesodródunk egy ingerült szituációba, konfliktusba. Még ha a világ látszólag egyre inkább bezárkózik is, a bennünk égő tüzet nem lehet kioltani. Ez egy üzenet: akkor is tegyünk egy-egy kis lépést, ha elveszettnek érezzük magunkat."


A srácok Európa nagyvárosaiba egy eseménydús németországi fesztiválnyár után térnek vissza a napokban induló turnéval. Előttük szerepel a feltörekvő francia zenekar, a Revnoir. Ez a side-projectként indult csapat csak 2023 óta létezik, de máris nagy feltűnést keltett, hiszen a tapasztalt zenészek kiváló érzékkel keverik a rock, metal, dark-electro és a metalcore elemeit. Videóik képi világa sok esetben nyers, katartikus élményt közvetít elénk, olyan hangzással, amely a történetek pszichológiai feszültségét is tükrözi. Egy éve már láthattuk őket élőben is, a Future Palace és az Our Promise vendégeként.

A csapat a dalokat is nagy ütemben szállítja: több kislemez és két EP is megjelent az elmúlt pár évben, a legutóbbi daluk pedig a Night Terror, ami az eddigi legagresszívebb és legütősebb alkotásuk: nyers frusztrációt és mentális feszültséget közvetít, egy háborúban álló elme hangját megragadva – kérlelhetetlenül, bátran és megalkuvás nélkül. 

 

A december 3-án Budapestre érkező turné harmadik fellépője szintén egy különleges japán formáció lesz: a nu metalt játszó Noisemaker 2009 óta működik, és Szapporóból indult. Legutóbbi nagylemezük a 2022-es AXIS, de ahogy számos japán kortársuk, ők is nagy számban adnak ki önálló dalokat, melyek közül a Supernatural a legutóbbi; ebben pont a coldraines Masatóval énekeltek egy közöset: 


A három zenekar a Barba Negrában játszik majd, jegyek még kaphatók!

a Concerto Music bemutatja:
2025. december 6., szombat 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
coldrain, Revnoir, Noisemaker koncertek
Belépő: november 30-ig 12.900 Ft, ezután 14.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu weboldalon

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://coldrain.jp/ 
https://revnoir.com/
https://noise-maker.net/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/537792426018437  

2025. november 11.

Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben

Közös koncerttel zárja az évet a német metalcore színtér három képviselője: az Annisokay, az Our Promise és a The Narrator december 3-án fut be a budapesti Barba Negrába az Abyss turné második felvonása keretében, és izgalmas estét ígér a modern metal kedvelőinek.

Decemberben ismét visszatér az európai színpadokra az Annisokay, méghozzá az Abyss turné második részével, headliner szerepben. A német zenekar már 2023-as, húszállomásos turnéján is útba ejtette Budapestet, tavaly pedig a Within Temptation vendégeként adtak egy rövidebb, de igen meggyőző koncertet. Most új szintre lépnek: az egész kontinenst bejárva, 14 országában bonyolítanak le 30 fellépést. 

A német metalcore csapat idén két kiadvánnyal is jelentkezik: a ’23-as Abyss EP első része után idén áprilisban érkezett a második, november végén pedig megjelenik a Final Chapter című nagylemez, ami az Abyss EP-k egyesítésével a zenekar eddigi legambiciózusabb korszakának lezárását jelenti. Ezt az új lemezt harangozza be a Splinters című, nemrég publikált dal.

Az Annisokay a dallamos tiszta éneket ötvözi a dühös screamekkel és feszes, ütős zenei betétekkel. A zenekar eddigi öt nagylemeze egyre komolyabb sikereket ért el Németországban, a két Abyss EP pedig már 36 millió lejátszást gyűjtött a Spotify-on; havonta 480.000 személy hallgatja a srácok dalait világszerte. A zenekar élőben is egyre erősebb és látványosabb produkciót mutat be: a fény és a sötétség, a csend és berobbanó ritmusok dinamikusan váltakozó játékával teremt az érzelmekre is mélyen ható, emlékezetes koncertélményt. A szintén idén megjelent Inner Sanctum klipje itt látható: 

 

A turné vendégeként a német metalcora színtér egy másik ígéretes képviselője, az Our Promise tér vissza, őket a Future Palace tavalyi turnéján ismerhettük meg. A stuttgarti csapat a metalcore, hardcore és pop punk műfajok határán alkot, extrém és érzelmes vokálok elegyéből alkotva robbanékony, városi környezetbe ültetett Gen-Z opuszokat, mint például a Static:


Az estét a 2017-ben alakult Ruhr-vidéki zenekar, a The Narrator nyitja: a metalcore csapat tavaly adta ki Lore című debütáló albumát, ami a sikeres nyári fesztiválszereplésekkel együtt egyre nagyobb ismertséget hoz nekik. A turné kapcsán kiadott közleményükben Pills From The Start című friss dalukról is meséltek: „Ez a szám arról szól, hogy megtaláld a saját értékedet akkor is, ha mérgező barátságok próbálnak lehúzni. Élőben előadni ezt a dalt a közelgő turnén tökéletes alkalom lesz arra, hogy ezt az üzenetet közösen éljük meg a rajongóinkkal.” 


a Concerto Music bemutatja: Abyss Pt. II Europe Tour
2025. december 3. szerda 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Annisokay, Our Promise, The Narrator koncertek
Belépő: 8900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://annisokay.com/
https://our-promise.com/
https://www.thenarrator.de/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.instagram.com/concerto_concerts
https://www.facebook.com/events/1282502329658350

2025. november 6.

Parkway Drive: most szombaton játszanak az MVM Dome-ban!

Most szombaton érkezik Budapestre a Parkway Drive 20 éves, jubileumi turnéja. Az ausztrál metalcore zenekar már hetek óta Európát járja: Németország, az Egyesült Királyság és a kontinens nyugati fele után érkeznek Prágába, majd 8-án a magyar fővárosba.

A srácok teljesen „hazai” line-uppal utaznak: a szintén ausztrál The Amity Affliction és a Thy Art Is Murder alapozása után lépnek színpadra. Minden korábbinál látványosabb és tüzesebb produkcióval érkeznek; időnként tényleg eszelősen sok piróval nyűgözik le közönséget, és akkor a különböző forgó, lebegő elemekről, dobosokról, énekesekről még nem is beszéltünk... A Sacred így nézett ki pár hete Londonban: 

 

November 8-án, szombaton az MVM Dome-ban láthatjuk őket Budapesten, az estére néhány ülő és állójegy még elérhető, akár a helyszínen is.

A CONCERTO Music bemutatja: Parkway Drive 20 Year Anniversary European Tour 2025
2025. november 8., szombat 17 óra
Budapest, MVM Dome
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction koncertek
Belépő: ülőhelyek 21.900 – 29.900 Ft, állóhelyek 29.900 Ft. VIP Lounge: 69.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://parkwaydriverock.com/
https://www.thyartismurder.net/
https://theamityaffliction.net/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1261154298359877

2025. október 31.

Beasto Blanco: izgalmas vendégekkel és új lemezzel érkezik Budapestre Alice Cooper lánya

A hard rock, az industrial metal hangzását és a tiszta lázadó energia izzó szellemét ötvözve készített új lemezt a Beasto Blanco: a Kinetica azoknak szól, akik mernek hangosan élni, és kérdőre vonni a megszokottat. A Chuck Garric és Calico Cooper nevével fémjelzett zenekar november 11-én érkezik az Analog Music Hallba.

Chuck Garric nem most kezdte a zenélést: az amerikai basszusgitáros többek között az L.A. Guns, a Dio és az Eric Singer Project zenekarokban is szerepelt, a 2000-es évek eleje óta pedig Alice Cooperrel zenél. Talán itt ismerte meg a veterán shock-rocker lányát, Calico Coopert is, akit bevett a Chris Lathammel alapított új zenekarába – így született meg a Beasto Blanco, amely újradefiniálta a színházi élményt a rockzenében. Fellépéseik energikusak, látványosak és a magával ragadóak egyben, és minden daluk egyfajta felhívás egyben… a Run For Your Life és a Lowlands is egy-egy hangos emlékeztető arra, hogy egy olyan világban, ahol mindenki beolvadni akar, inkább próbáljunk kitűnni. 


A csapat tavaly adta ki a Kinetica albumot, ami 2019 óta az első új lemez, megtámogatva jó pár bomba klippel: a már említett két nóta mellett a Diamond in the Dirt is nagyot szólt a youtube-on. A srácok pedig most a turnéra hívnak mindenkit, hogy megtapasztalja a megállíthatatlan élő show-t. Mennydörgő riffek, magával ragadó színpadi látvány és vérrel, verejtékkel és benzinnel fűtött energia tölti majd be az Analog Music Hallt is november 11-én. A koncertek hangulatát adja vissza az Out of Darkness című nótához készült új videó is: 


 

Vendégként fellép egy francia power trió, a Dätcha Mandala, amely pszichedelikus rockot játszik erőteljes blues és klasszikus rock hatásokkal. Szerepel még a lengyel gyökerekkel rendelkező, amerikai előadó, I Ya Toyah, aki egyedülálló módon ötvözi az industrial, pop, elektro, darkwave és alternatív rock elemeit, így teremtve meg sajátos hangzásvilágát: 


a Livesound bemutatja: The Beast Is Unleashed – Kinetica Tour 2025
2025. november 11., kedd 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Beasto Blanco, Dätcha Mandala, I Ya Toyah koncertek
Belépő: elővételben 10.990 Ft, a koncert napján 11.990 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://beastoblanco.com/
https://www.iyatoyah.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/2219484705155186

2025. október 29.

Love Hurts: az 50 éves dalt ünnepelni jön Budapestre a Nazareth

Ősszel ismét Budapestre érkezik a Nazareth. A Bending the Rules című turné egyik apropója legnagyobb slágerük, a Love Hurts, amit éppen 50 éve, 1975-ben adott elő először a skót rockzenekar. November 27-én a Dürer Kertben lépnek fel, a német Grey Attack fellépése után.

A Nazareth a hard rock és heavy metal zenekarok első generációjához tartozik, a Led Zeppelinnel, a Uriah Heeppel és a Deep Purple-lel együtt. 1968-ban alakult, és az alapító tagok közül Pete Agnew a mai napig aktívan zenél az együttesben, amiben ma már fia, Lee Agnew is ott van dobosként, Jimmy Murrison gitáros és Carl Sentance énekes mellett. Több mint 30 millió eladott lemezzel a Nazareth Skócia legsikeresebb rockzenekara (a Simple Minds mellett).

A Love Hurts című dalt power balladaként adták elő 50 évvel ezelőtt, és ez vált az eredetileg Boudleaux és Felice Bryant által írt szám legnépszerűbb feldolgozásává, egyben az egyetlen olyan verzióvá, amely slágerré vált az Egyesült Államokban. A felvétel első helyezést ért el Kanadában, Hollandiában, Belgiumban, Dél-Afrikában és Norvégiában, utóbbi országban 61 héten keresztül szerepelt a slágerlistán, ebből 14 hétig az első helyen, ezzel minden idők legsikeresebb kislemeze lett ott. Csak a Spotify-on 247 milliószor játszották le, és ez a szám még ma is hetente emelkedik egy millióval. 


Ez lesz tehát az őszi turné apropója, de természetesen más klasszikusok is felcsendülnek majd, például a Dream On, a This Flight Tonight és a Hair Of The Dog.

A Nazareth Kanadából, egy búcsúturnéként beharangozott koncertsorozatról érkezik Európába, előttük pedig a Grey Attack játszik: a németországi Aachenben, 2013-ban indult csapat zenéjében a rock, hard rock és poszt-grunge elemek keverednek egy csipetnyi metallal, és mindezt a frontember, Grey Charlez autentikus, egyedülálló hangja tesszi különlegessé: 


A két zenekar budapesti koncertjére a Dürer Kertben kerül sor november 27-én. Jegyek még kaphatók!

a Livesounds bemutatja: Bending The Rules: Celebrating 50 years of Love Hurts
2025. november 27., csütörtök 18:30
Budapest, Dürer Kert
Nazareth, Grey Attack koncertek
Belépő: november 1-ig 11.900 Ft, utána 12.900 Ft.
Jegyek kaphatók az Eventim hálózatában és a www.tixa.hu weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://nazareth.band/
https://greyattack.de/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1191794902576410

2025. október 20.

Electric Callboy: novemberben beveszik az MVM Dome színpadát is

Világhódító turnéra indul az Electric Callboy. A német csapat jó egy év alatt járja majd be Európa, az Egyesült Királyság, Észak-Amerika, Japán és Ausztrália legnagyobb arénáit, hogy még több rajongóhoz juttassa el látványos és robbanékony show-ját. Budapestre is a korábbinál nagyobb helyszínre térnek vissza: november 24-én az MVM Dome-ban bulizhatunk velük, a Bury Tomorrow és a Wargasm felvezetése után.

Az Electric Callboy évről évre válik egyre ismertebbé, köszönhetően virálisan terjedő slágereiknek és telt házas koncertjeiknek. A metalcore és az elektronikus rave-kultúra hatásait ötvöző zenéjüket most Tanzneid („a tánc irigylése”) néven teszik globális mozgalommá, amit az energia, az őrület és a kontroll nélküli szórakozás jellemez. „A Tanzneid turnéval egy vadiúj élő show-t viszünk el a világ számos pontjára – áll a zenekar közleményében. – Ez a turné a rajongóinkkal való kapcsolatunk ünnepe, és arról szól, hogy a teljes Electric Callboy élményt minél több helyen megismerjék. Minden este vad, hangos és felejthetetlen lesz.” A csapat legújabb videója a Still Waiting


Az Electric Callboy 2010-ben alakult Németországban (eredetileg Eskimo Callboy néven), és azóta az egyik legkülönlegesebb és legsikeresebb modern metalcore-zenekarrá vált. A csapat az extrém zenei energiát elektronikus tánczenei elemekkel, humorral és vizuálisan is túlfűtött performanszokkal ötvözi. Slágereik – például Hypa Hypa, We Got the Moves vagy Pump It – milliós nézettséget értek el, és új korszakot nyitottak a party-metal műfajban. A Callboy stílusát gyakran nevezik electronicore-nak, amelyben a brutalitás, az önirónia és a popkultúra paródiája egyaránt jelen van. A We’ve Got The Moves már 70 millió megtekintés felett jár: 


A zenekar utoljára a Tekkno Tour keretében, 2023-ban járt Budapesten, meg is töltötték a Barba Negrát. Így aztán idén már Budapesten is arénaszintre lépnek tovább, és november 24-én az MVM Dome-ban játszanak majd. Előttük a modern metalcore szcéna egyik legstabilabb képviselője, az angol Bury Tomorrow is színpadra lép: az erőteljes dallamokkal és súlyos, mégis tiszta vokálokkal operáló zenekar idei, Will You Haunt Me, With That Same Patience című nagylemezét hozza. A What If I Burn klipje itt látható: 


Az estén a nyitózenekari szerepet egy kőkemény electropunk brigád, a brit Wargasm vállalja magára. Saját bevallásuk alapján „mérges dalokat” szállítanak „szomorú embereknek”, és a videóikat látva biztos nem okoz nekik majd gondot észrevetetni magukat…: 


a Concerto Music bemutatja: Tanzneid World Tour
2025. november 24., hétfő 18 óra
Budapest, MVM Dome
Electric Callboy, Bury Tomorrow, Wargasm koncertek
Belépő: állójegyek 24.900 Ft, ülőjegyek 16.900-24.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://www.electriccallboy.com/
https://www.bury-tomorrow.com/
https://www.wargasm.online/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/799869692232368

2025. október 15.

Lacuna Coil, Nonpoint koncert október végén

Februárban érkezett a három évtizede működő olasz gothic metal zenekar, a Lacuna Coil új lemeze, a Sleepless Empire. Cristina Scabbia és csapata nem hagyja ki Budapestet a lemezbemutató turnén: október 28-án a Barba Negrában lépnek fel, egy amerikai nu metal csapat, a Nonpoint koncertje után. 

A Lacuna Coil története több mint 30 éve, 1994-ben indult Milánóban, és a gothic metal banda máig megőrizte népszerűségét. A zenekar már Reverie című debütalbumával is eljutott ’99-ben Magyarországra (szintén a Concerto Music szervezésében), 2004-ben pedig az Unleashed Memories és a Comalies lemezek slágereivel a tarsolyukban, a Petőfi Csarnokban nyitották az évet, a korszak és a műfaj másik nagyágyúja, a Moonspell társaságában. A Heaven’s A Lie volt az este egyik tetőpontja akkor: 


A csapat máig tartó sikerének titka, hogy képesek voltak minden egyes lemezükkel reagálni az adott korszak kihívásaira, és zenéjüket is folyamatosan alakították: a 2000-es években inkább már egy modernebb, groovy / nu metal irányba mentek el. 13 éve, a Dark Adrenaline lemezen található Trip The Darkness című daluk is nagyot ment az interneten: 


A korszaknak megfelelően a friss, Sleepless Empire című album egy sötét, komor környezetet rajzol fel. Andrea Ferro énekes hangsúlyozta: a mai, zavaros világ bőven adott inspirációt az album súlyos hangulatú szövegeihez. „A hangzásunk sötét, mert a társadalmat tükrözi, amelyben élünk – ez korunk tükörképe – mondta. – Mi egy olyan generációból jövünk, amely még emlékszik az analóg világra, de már a digitálisban él. Tanúi voltunk a váltásnak – és ez maga a Sleepless Empire. Mindenki folyton a telefonját nézi, állandóan görget, mindig csinál valamit – reggeltől estig, soha nincs megállás.”

A koncepciónak megfelelően ezzel a lemezzel a zenekar igyekszik a valódi világban is nyomot hagyni. A box set verzió például egy jóslós játékot is tartalmaz, amit a bookletben rejtettek el a rajongók számára. Az album borítója, amelyet a nápolyi illusztrátor Roberto Toderico készített, szintén több, mint vizuális dísz: ahogy Cristina elmondta, mélyebb jelentést hordoz: „Robertóval egy képregényfesztiválon találkoztam. Imádom a munkáit, mert teljesen kézzel készülnek – mondta. –  Sokan azt állítják, hogy a mesterséges intelligencia valami újat hoz létre, de ezzel nem értek egyet. Nem vagyok a technológia ellen, de az ellen igen, hogy összekeverik a technikát a 100 %-ban belülről fakadó kreativitással, mint amilyen a zene, a festés vagy a rajz. Én is érzem azt a fájdalmat, amit sokan ezzel kapcsolatban éreznek.” A zenekar egyik friss dala az I Wish You Were D3ad

 

Az európai turnén a korszak egy másik neves képviselője, a Nonpoint is fellép. Az amerikai zenekar több mint húsz éve, 1997-es indulása óta ragadja magával a közönséget energikus hangzásával és szenvedélyes előadásaival. 10 nagylemezük és a 2023-as, Heartless EP folyamatosan feszegeti a modern rock határait, a heavy metalt, a nu-metalt és a hard rockot egyedi, erőteljes zenei egységgé ötvözve.

Karrierje során a Nonpoint a kezdeti évek keményebb hangzásától mozdult el egy fokkal dallamosabb irányba, de a zenészek kedvencei között a hardcore-tól a klasszikus rockon át a rapig számos műfaj megtalálható, és ez szerencsére érződik is a dalokon. A csapat hírnevéhez sokat tett a híresen lendületes koncertjeik kínálta élmény, és a gyakran társadalmi és politikai témákat feldolgozó szövegek is. Legfrissebb daluk az Underdog


A két zenekar október 28-án érkezik a Barba Negrába, jegyek még kaphatók.

a Concerto Music bemutatja: Sleepless Empire Tour 2025
2025. október 28., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra
Lacuna Coil, Nonpoint koncertek
Belépő: 12.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://lacunacoil.com/
https://nonpoint.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1185135013182276  

2025. október 6.

All For Metal: egy év után, headliner turnén térnek vissza

Szélvészgyors és nagyon szórakoztató heavy metal este vár ránk október 27-én: közös turnén tér vissza Budapestre az All For Metal és a Grailknights. Mindkét csapat híres arról, hogy igazán látványos és vidám koncerteket ad, amit tavaly a Dirkschneider előtt már megtapasztalhattunk, most viszont egy egész estét kapunk a jobbnál jobb heavy metal dalokból az Analog Music Hallban.

Az All For Metal alig pár éve indult, de máris nagy feltűnést keltett: sokak szerint receptre kéne felírni ezt a zenét a jelenkor különböző gondjával-bajával küszködő világnak, mások szerint ez csak egy vásári látványosságként előadott metal-hakni… de az biztos, hogy erre a zenekarra szinte minden rocker és metalhead felkapja a fejét. Ez persze nem is csoda, elég csak az alapítókra pillantani: a kigyúrt, de azért karcsú heavy metal pacsirta, Antonia Calanna és a mackós - hörgős, harci kalapáccsal színpadra álló Tim „Tetzel" Schmidt már önmagában érdekes páros, de intéztek maguk köré egy válogatott fiúkból és lányokból álló zenekart, no meg táncoslányokat is, szóval igazán szórakoztató és energikus módon adják elő élőben heavy metal himnuszaikat. 


Az alapítók életében közös pont a klasszikus heavy metal zene iránti szeretetük és a közös céljuk, hogy ezt az élményt egy új zenerajongó generációhoz is eljuttassák. A rövid, fülbemászó, lendületes dalok és a mögöttük álló elhivatott, profi produkciós csapat révén az All For Metal himnikus, jól befogadható fémzenét szabadít a világra.

„Olyan zenekarokon nőttünk fel, mint a Manowar, akiknek a koncertjein az embert elárasztja az energia –mondja Tetzel. – Vadidegenek borulnak egymás nyakába, és együtt éneklik a dalokat. Ezt a láthatatlan köteléket, ezt a kapcsolódást egyedül a zene hozza létre.” Antonio hozzátette: „Ilyen közösségi érzést csak a metal színtéren tapasztaltam. Az All For Metallal ezt szeretnénk továbbadni, hogy minél több zenerajongó részese lehessen ennek.”

A debütáló album sikere után a csapat tavaly már második nagylemezét adta ki, Gods Of Metal címen, aminek a címadója egy igazán jól sikerült klipet is kapott: 


A turné másik attrakciója a Grailknights, akik szintén a Reigning Phoenix kiadó gondozásában adják ki októberben friss lemezüket: a Forever az eddigi szuperhős-koncepcióval szállít nekünk újabb zakatolós, együtténeklős heavy metal nótákat, mint amilyen maga a címadó is: 

 

A két zenekar október 27-én érkezik a budapesti Analog Music Hallba, jegyek még kaphatók.

A CONCERTO Music bemutatja: Battle Of Metal Tour:
2025. október 27., hétfő 18:30
Budapest, Analog Music Hall
ALL FOR METAL + Grailknights koncertek
Belépő: 9.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó webldalak:
https://allformetal.com/
https://www.grailknights.de/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/583334974765555  

2025. október 3.

Bloodred Hourglass: megérkezett az új lemez, 11-én a Luna Kills is jön velük Budapestre

Ma, október 3-án jelenik meg a Bloodred Hourglass We Should Be Buried Like This című nagylemeze, az Out Of Line Music gondozásában. Az albumot számos kislemez és klip harangozta be, köztük a Chasing Shadows sodró lendületű koncertfelvétele: 


Finnország feltörekvő modern metal zenekarának dalaira egyaránt jellemzőek a hardcore-os, őrült vokálok és könyörtelen riffek, de a szintetizátoros, sampleres elektro-futamok használata is. A Bloodred Hourglass 2005-ben indult Mikkeli városából, és már a hetedik nagylemezét adta ki. Sokan a göteborgi dallamos death metal színtérhez hasonló, de jellegzetesen finn metal dallamokat is felhasználó együttesként tekintenek rájuk. Valójában ennél rétegzettebb lemezeket készítettek, amelyekben alt-metal és metalcore elemek is felbukkantak, tehát a korszakra jellemző módon vegyítik a stílusokat.

A mostani, első európai headliner turnéján a BRHG-t egy másik finn csapat, a Luna Kills kíséri el: az ütős alt-metal négyes mesterien ötvözi a felemelő, dallamos vokálokat, a súlyos gitárriffeket és az atmoszférikus hangzást, így az északi ország egyik legizgalmasabb friss produkciójának számítanak. Tavasszal adták ki a Deathmatch című nagylemezüket, körbejárva a jelen generáció jellemző problémáit, mint a repetitív körforgásokban őrlődő, önbizalomhiánnyal küszködő hétköznapok fájdalmas felismerései.

A lemezen szereplő Waves című dalról Lotta Ruutiainen énekesnő így mesélt: „Mindannyian küzdünk mintázatokkal, amelyeket nehéz megtörni – a Waves arról szól, hogy ugyanazokban a hibákban fuldoklunk, miközben kétségbeesetten keressük a kiutat. Időről időre hinni kezdel valakiben vagy valamiben, ami aztán újra és újra cserben hagy; mégsem tudsz kilépni, mert úgy érzed, feladnád mindazt, amiért annyit dolgoztál.” A csapat másik friss klipje a love u


A két zenekar október 11-én játszik az Analog Music Hallban, jegyek még kaphatók.

a Concerto Music bemutatja: BRHG European Tour 2025
2025. október 11., szombat 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Bloodred Hourglass, Luna Kills koncertek
Belépő: 8.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://lunakills.com/
https://www.brhg.net

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/991507972890848/  

2025. október 1.

We Came As Romans, Brand Of Sacrifice: modern metalcore csapatok a Dürer Kertben

Bad Luck című turnéján érkezik Budapestre október 8-án a We Came As Romans. Az új lemezzel visszatérő amerikai modern metalcore zenekar a Brand Of Sacrifice és a Heavensgate társaságában lép fel a Dürer Kertben.

A Bad Luck kislemez tavaszi megjelenése után pár nappal érkezett a hír, hogy a modern metalcore meghatározó csapata, a We Came As Romans világkörüli turnéra indul, ami Észak-Amerika után most ősszel érkezik Európába. A Bad Luck a kitartásról, az identitásról és az újjászületésről szóló, elementáris erejű himnusz, ami az augusztusban befutott, All Is Beautiful.. Because We’re Doomed című nagylemezt készítette elő, a maga bizarrul esztétikus vizuális világával: 


A 2005-ben, az amerikai Michigan államból indult We Came As Romans a feszes, sodró dallamokra fűzött metalcore lendületes képviselője, mely a 2013-as Tracing Back Roots című lemezével ért el áttörést hazai pályán. Máig legismertebb lemezük talán a 2022-es Darkbloom, amit részben egy tragikus esemény, Kyle Pavone énekes 2018-as elvesztésének hatására született. Bizonyos értelemben a Bad Luck is ezen az úton megy tovább: egy olyan himnusz ez, amely veszteségekből, sebekből született, de fékezhetetlen kitartással, szívből törve felfelé.

Dave Stephens énekes így nyilatkozott a dalról: „A Bad Luck mindannyiunk számára rendkívül fontos. Szövegileg a zenekar történetéről szól a kezdetektől fogva. Olyan sok akadályba és problémába ütköztünk a háttérben, hogy néha úgy tűnt, csak a balszerencse maradt – de a valódi történet nem ezekről szól, hanem arról, ahogyan mindezeken keresztül kitartottunk, és azzá váltunk, akik ma vagyunk.”

Az európai turnén egy kanadai deathcore zenekar, amely 2018-ban alakult Brand Of Sacrifice is szerepel. A brutális hörgésekkel taglózó csapat a legendás manga-művész, Kentaro Miura Berserk című sorozatából merítette inspirációját, és dalaik nagy részét is ezekre a művekre építik: 


Az október 8-ai este során a nyitózenekar műsora alatt sem fogunk megnyugodni a Dürer Kertben: az ausztrál Heavensgate a távoli kontinens metalcore színterének friss és kegyetlen képviselője. Rain című friss kislemezük klipje itt látható: 


a Concerto Music bemutatja: Bad Luck Europe Tour
2025. október 8., szerda 18 óra
Budapest, Dürer Kert
We Came As Romans, Brand Of Sacrifice, Heavensgate koncertek
Belépő: elővételben 10.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://wcarband.com/
https://brandofsacrifice.com/
https://heavensgateband.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1204266457810090

2025. szeptember 29.

Speed Kills: Budapestre is befut Michael Angelo Batio turnéja októberben

Ismét Budapestre érkezik a legendás amerikai gitáros, Michael Angelo Batio, aki immár a Manowar tagjaként is brillírozik. Batio saját zenekarával október 20-án lép fel az Analog Music Hallban; az instrumentális műsorban feldolgozások és saját számok is elhangzanak, és előkerül a legendás ikergitár is.

Több mint 40 éve indult Michael Angelo Batio (MAB) zenészi pályafutása. A gitáros szélvészgyors, technikás hangszerkezelésével tűnt ki a ’80-as években, a Guitar World Magazine be is választotta minden idők 100 legjobb hard rock/metal gitárosa közé. Ráadásul Batio rendszeresen játszik két nyakú, duplagitáron is, sőt megalkotta a négynyakú gitárt, amelynek megszólaltatása még inkább hihetetlen teljesítmény. MAB kvalitásait és energiáját az is jól mutatja, hogy alig pár éve új fejezet kezdődött pályafutásában: 2022-től ugyanis a kultikus Manowar gitárosi posztján is őt találjuk.

A mostani turné apropója a Speed Kills, ami eredetileg oktatóvideóként indult, mára pedig a gyors és technikás gitárjáték alapművévé vált, ami most élőben is megelevenedik a színpadon: 

 

A turné programja Batio legismertebb instrumentális szerzeményeiből áll, kiegészülve Randy Rhoads, Eddie Van Halen, Dimebag Darrell és más legendák előtti instrumentális tisztelgésekkel. Roberto Pirami dobos és Francesco Caporaletti, azaz Frank Capo basszusgitáros érkezik Michaellel. A koncert különlegessége lesz, hogy néhány év szünet után Batio most ismét előadja legendás dupla gitárszólóit, amelyek világszerte ismertté tették: 


a Livesounds bemutatja: Speed Kills Tour 2025
2025. október 20., hétfő 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Michael Angelo Batio koncert
Belépő: elővételben 10.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://michaelangelobatio.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/997217909034131

2025. szeptember 18.

Megérkezett az új Rasmus album! Novemberben koncert Budapesten

A napokban jelent meg a Rasmus legújabb, Weirdo című nagylemeze, amellyel a tagokhoz hasonló „különc” figurákat ünnepli a zenekar. A finnek november 15-én Budapesten is fellépnek: a Barba Negrában az amerikai The Funeral Portrait és a Block of Flats is játszik majd.

Majdnem egy éve csöpögteti az új dalokat a The Rasmus a Weirdo nagylemezről, ami szeptember 12-én végre megjelent, a Better Noise Music gondozásában. Az 1994 óta működő, és a 2000-es évek elején áttörést elérő finn zenekar máig híres sötét zenei atmoszférájáról, de nem áll távol tőlük a könnyed pop stílus vagy éppen a stadionzenekarokra jellemző átütő gitárhangzás sem.

Egyfajta állandóság felfedezhető a dalok hangulatában és üzenetében, ami különösen azért nagy szó, mert a Rasmus-t bő 30 éve alapították az akkor még iskolás korú zenészek, és közülük kettő (Lauri és Eero) mind a mai napig tagja a zenekarnak. „Megnyugtatónak találom, hogy 11. albumunk, a Weirdo lényegében ugyanazt az üzenetet hordozza, mint az első, 1996-ban megjelent lemezünk – mondta el Lauri Ylönen frontember. – Védjük meg és ünnepeljük azokat, akik különböznek a tömegtől, és büszkén vállalják saját furcsaságukat, különcségüket. Ez volt a filozófiánk a kezdetektől fogva.”

Ylönen magát is a „weirdó-k” közé sorolja: „Ebben a társadalomban mindig úgy éreztem, hogy extrán bizonyítanom kell amiatt, aki vagyok, és amit csinálok. Mindig kívülállónak éreztem magam, aki nem illik a normák szabta keretek közé. Hívtak már furcsának, számkivetettnek, torznak. Ez régen dühített – de ma már nem. Mostanra inkább az erőm és magabiztosságom forrásává vált. Minden izgalmas és inspiráló ember, akit ismerek, valamilyen módon különös is egyben. Mi, különcök azonban összefoghatunk, és mások ítélkező hozzáállásából táplálkozhatunk. De tény az, hogy félhetnek tőlünk. Félnek a képességünktől, hogy újat teremtsünk és megváltoztassuk a jövőt. Te is különc vagy? Csatlakozz hozzánk…!”

A megjelenés napjára időzítve futott be a címadó dal klipje is, amelyben a The Funeral Portrait énekese, Lee Jennings is közreműködik: 


A lemez legtöbb dalát Lauri és Desmond Child (Bon Jovi, Aerosmith, Alive Cooper) rakta össze Görögországban, majd Marti Fredriksen stúdiójában véglegesítették a többiekkel közösen, az Egyesült Államokban. Júliusban a zenekar Ukrajnában is fellépett: az Atlas Fesztivál egyetlen külföldi előadójaként több mint 110.000 ember előtt játszhattak, különleges biztonsági intézkedések közepette. Észak-Amerikát is bejárták, és most ősszel Európa következik: Budapesten november 15-én lépnek fel, a Barba Negra Red Stage-en. 


Velük együtt érkezik a címadó dal kapcsán már említett The Funeral Portrait is: az atlantai emo / post-hardcore zenekar az amerikai turnén is végigkísérte a finneket, s Budapestre Dark Thoughts című idei EP-jükkel, és a tavalyi Greetings from Suffocate City albummal jönnek: 


A november 15-ei koncerten egy fiatal és karizmatikus finn rockzenekar, a Block of Flats nyitja majd az estét a Barba Negrában: 


Jegyek még kaphatók!

a Concerto Music bemutatja: Weirdo Tour
2025. november 15., szombat 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
The Rasmus, The Funeral Portrait, Block of Flats koncertek
Belépő: 10.900 Ft, a koncert napján 12.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

Kapcsolódó webolalak:
https://concerto.hu/
https://therasmus.com/
https://www.thefuneralportrait.com/
https://www.wearebof.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/3402894853177269